(Interscope/Universal) Tupac Amaru Shakur a nagyvilágnak általában csak 2pac, a kopasz gengszterrapper, akit 25 évesen ért utol a halál. Aki látta Az utolsó belövés című filmet, az azt is tudja, hogy Tupac jó fej is tudott lenni. Aki pedig meghallgatja ezt a lényegében "spoken word" (kb. szöveges vagy verslemez, némi zenei aláfestéssel) kategóriába tartozó albumot, ahol neves vendégművészek - rapperek, költők, színészek, zenészek - adják elő Tupac késő tizenéves korában írt verseit, az arra is rájön, hogy nagy tanár volt. A projekt mögött Tupac anyja, az egykor a Fekete Párducok militáns polgárjogi szervezet tagjaként a börtönt is megjáró - és Tupacot nem sokkal szabadlábra helyezése után szülő - Afeni Shakur áll, aki fiának verseskötetéből dolgoztatott fel szövegeket egy igen változatos társasággal, melyben nyugat- és dél-afrikai, jamaikai és amerikai közreműködők egyaránt akadnak: rapperek (Q-Tip, a Pharcyde-tag Tre', a totál-radikál Dead Prez duó vagy a zseniális Mos Def), színészek (Danny Glover vagy az IMPACT színtársulat), zenészek (a veterán dzsessz-zenész/popproducer Quincy Jones vagy a gitáros-énekes Dan Rockett), költők és költőnők (pl Sonia Sanchez), de még Okena Littlehawk indián törzsfőnök is (Tupac hangját mindössze egy egyperces bevezető erejéig halljuk). A szövegek szellemesek (A Szabadságszobornak szemüvegre lenne szüksége - mondja az egyik vers), kis életképek, parabolák, röpke eszmefuttatások és hosszabb filozofálgatások egyaránt akadnak köztük, míg a zenei aláfestésről - noha hiphop, sámánzene, de még steel gitáros blues is akad - általában finom, puha, dzsesszes, R&B-s hangzások gondoskodnak, a sokféle hang (női, férfi, ének, rap, szavalat vagy történetmesélés) nagy családi összejövetellé áll össze, és úgy lenyűgöző az egész, ahogy van. Annak is bejöhet, aki sosem hallgatna meg egy raplemezt, és annak is, aki azt sem tudja, mi fán terem a spoken word.